Ha a korábbi genetikai vizsgálatokat nézzük, az amerikai kontinensek eredeti, Homo sapiens által történő benépesítése viszonylag jól visszakövethető eseménynek tűnik, hiszen mind a mitokondriális DNS, mind a genomi szekvenciák azt mutatják, hogy egy É-Ázsiából származó populáció kolonizálta a két kontinenst, fokozatosan, dél felé haladva. A kolonizáció kezdete is jól definiálható eseményhez köthető: a legutóbbi jégkorszak alatt a világóceán szintje alacsonybban volt, így a Bering-szoros egy hidat képezett Ázsia és É-Amerika között, amelyen a világ benépesítésén tüsténkedő H. sapiens-ek is átjutottak.
Ezután azonban egy igazi jégfal állta útjukat: pont a jégkorszak miatt a mai Kanadát áthatolhatatlan jégpáncél fedte, így a kontinens további kolonizására még várniuk kellett, mígnem megnyílt a délre vezető út – évszázadokkal később. Ez a mai “kanonikus” eredettörténet, de ennek – eddig – azért akadtak bírálói is, akik szerint a szárazföldi hódítás előtt akár évszázadokkal, a partok mentén hajózva egy másik populáció már “előkolonizálta” a területet és a később érkezők tulajdonképpen már nem is az első telepesek lehettek.
Ez utóbbi elmélet hívei leginkább olyan archeológiai leletekre, ősi koponyákra és csontokra, alapozzák a nézeteiket, amelyek az amerikai kontinensek különböző pontjairól kerültek elő, viszont morfometriailag nem a mai indiánokhoz hasonlítanak, hanem inkább az óceániai, melanéziai populációkhoz.
Ezeknek a leleteknek a leghíresebbike az ún. Kennewick-ember, amely egy közel tökéletes állapotban levő és közel teljes, 8500 éves csontváz. Ami miatt a lelet különösen a figyelem középpontjába került, az a megtalálását követő pereskedés lett, ahol látszólag feloldhatatlan vita alakult ki a leletet tanulmányozó kutatók és azt a saját ősüknek tekintő indiánok között.
A Kennewick-ember 1996-ban, a Washington állambeli Columbia folyó mentén került elő, és rögtön számos indián törzs benyújtotta rá az igényét, a pár évvel korábban elfogadott NAGPRA törvény alapján (ez leegyszerűsítve azt biztosítja, hogy ha valamelyik szövetségi szerv olyan leleteket talál, amelyek az őslakosok kulturális hagyatékát képviselik, azt köteles visszaszolgáltatni a környéken lakó törzseknek). Az indiánok, nem teljesen ok nélkül, úgy érezték, ez csak valamelyik ősük csontváza lehet (el is nevezték Ősi Embernek – The Ancient One), akit szerettek volna, szokásaik szerint, illő módon örök nyugalomra (vissza)helyezni.
És itt szóltak közbe a morfometria érvek: ezek alapján a kutatók sikeresen érveltek amellett, hogy a Kennewick-ember nem a mostani indiánok közvetlen őse, így a NAGPRA nem terjed ki rá. Vagyis múzeumban maradhat, és tovább lehet tanulmányozni. A bíróság a korábbi eredmények alapján nekik adott igazat, de most úgy tűnik, hogy pont a tudomány és a technológia fejlődése az indián törzsek malmára hajtotta a vizet.
A dán Eske Willerslev paleogenetikai csoportja ugyanis megszekvenálta az Ősi Ember genomját és az eredmények alapján az egyértelműen a mai őslakók őse lehetett. (Az egész történetet remekül feldolgozza a már az előző posztban is reklámozott First Peoples sorozat legelső, Amerikáról szóló része.)
Willerslew eredményeinek lényege az alábbi ábrán láthatók, és ami kitűnik, hogy a Kennewick-ember legközelebbi ma is élő rokonai mind az észak-amerikai indián törzsek között találhatók, és semmi különös (és extra) hasonlóság nincs a melanéziai populációkkal.
Ez egyben persze a korábbi “kettős honfoglalást” feltételező, “paleoamerikai” alternatív elméletek halálát is jelenti, hiszen ezek szerint teljesen egyértelmű, hogy egyetlen ősi (szibériai eredetű) populáció kolonizálta a kontineseket. Ugyanakkor érdekes módon ez a populáció viszonylag korán – kb 13000 éve – “északi” és “déli” ágra bomlott – utóbbiak népesítették be Dél-Amerikát, míg előbbiek hozhatták létre az É-Amerikára jellemző Clovis-kultúrát.
A melanéz rokonság azonban egy picit másképp még mindig képben marad: feltételezhetően a Kennewick-ember genomjának meghatározása során Willerslew csoportja számos ma is elő amerikai őslakó genomját megszekvenálta és ezek analízise során figyelt fel arra, hogy egyes törzsek, például a brazíliai Surui képviselői sokkal közelebb állnak rokonságban a pápuai illetve melanéz populációkkal, mint más amerikai törzsek, illetve, mint azt pusztán a korább ismeretetett kolonizációs logika alapján várnánk. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy feltehetőleg a Csendes-Óceánon keresztül történhetett valami keveredés a távoli populációk között.
Érdekes, hogy nagyon hasonló adatokból, egy kicsit más logikával egy másik csoport eléggé eltérő eredményre jutott. A Harvardon dolgozó David Reich az egyik legelismertebb szatekintély, ha populációk-keveredésének modellezésére kerül a sor. Reich csoportja is számos őslakó genomjának szekvenálásából indult ki, és ők is arra jutottak, hogy egyes amazóniai törzsek genomjában furcsa hasonlóságok jelennek meg melanéz populációkkal (a félreértések elkerülése végett: ez nem azt jelenti, hogy azoktól származnak, a “szibériai” eredet itt sem vonódik kétségbe, kis mértékű, de statisztikailag jelentős hasonlóságról van mindössze szó). Ugyanakkor különböző modelleket felállítva és azokat tesztelve, illetve a ma élők szekvenciájával összevetve Reichék nem egy közelmúltban bekövetkező keveredés mellett törnek lándzsát, hanem egy sokkal érdekesebb történetet vázolnak: szerintük ezeknek az amazóniai törzseknek az ősei ugyanúgy a Bering-szoroson átvándorló csapatban keresendők, mint mindenki másé. Csak ez az utóbbi csoport egy (genetikailag) sokkal diverzebb társaság lehetett, mint azt eddig gondoltuk, és volt köztük egy olyan “Y populáció”, amely valóban közvetlen rokon lehetett azokkal a Kelet-Ázsiaiakkal, akikből később a melanézek alakulhattak ki. Az Y populáció aztán egyáltalán nem járult hozzá az É-Amerika kolonizálásához (ahogy az előbb írtam, az É- és D-Amerikát benépesítő társaság hamar elkülönült), ma is élő utódai szinte csak Amazóniában fedezhetők fel. Vagyis a melanéz hasonlóság egyszerűen egy különös populáció-struktúra eredménye és nem későbbi keveredést jelez (azaz nem volt lélekvesztőkön való rendszeres átkelés a Csendes-óceánon, bármennyire meggyőzőek is voltak Thor Heyerdhal expedíciói).
Rasmussen M, Sikora M, Albrechtsen A, Korneliussen TS, Moreno-Mayar JV, et al. (2015) The ancestry and affiliations of Kennewick Man. Nature 523: 455-8.
Raghavan M, Steinrücken M, Harris K, Schiffels S, Rasmussen S, DeGiorgio M, et al. (2015) Genomic evidence for the Pleistocene and recent population history of Native Americans. Science pii: aab3884.
Skoglund P, Mallick S, Bortolini MC, Chennagiri N, Hünemeier T, et al. (2015) Genetic evidence for two founding populations of the Americas. Nature doi: 10.1038/nature14895.
mult-kor.hu/20110307_osi_hajosok_nyomaira_bukkantak_kaliforniaban