Jön, jön, jön – CB10, avagy így öregszünk mi

number-10-by-andrew-lewin-creative-commons-license-flickr.jpg

Kicsit ijesztő leírni, de lassan szó szerint évtizedes múltra tekint vissza a blog – olyannyira, hogy október 31-én pont 10 éve lesz annak, hogy az első posztot kilőttem az éterbe. Ezalatt sok minden történt velünk is, veletek is, meg úgy átlalában a körülöttünk levő világgal. Nehéz elmondani, hogy mit vártunk akkor a blogtól, így azt is lehetetlen megítélni, hogy beváltotta-e a korabeli reményeinket ez a dolog. Ami számomra talán a legmeglepőbb lett, hogy az utóbbi években hány szakmabelitől hallottam vissza, hogy rendszeres olvasónk lett.

Egyelőre nekünk is homályosak az elképzeléseink, miként is szeretnénk két és fél hónap múlva ezt a szülinapot megünnepelni, de ha terveink megvalósulnak, akkor ebben a legfontosabb szerepe a (törzs)olvasóinknak lenne. Akár úgy, hogy leírják/leírjátok melyik volt a kedvenc posztotok és miért, akár, ha vállalkoztok arra, hogy ha netalán lesz egy IRL dzsembori, hogy ott elmondtok röviden egy sztorit, amiből szerintetek remek poszt lehetett volna a blogban. Akinek lenne ihlete bármelyik dologhoz, az írjon a dolphinm kukakc gmail pont com-ra, úgy, hogy a tárgyba azt is beleírja, hogy “CB10”.

(A kép forrása: Andrew Lewin – Flickr)

3 thoughts on “Jön, jön, jön – CB10, avagy így öregszünk mi

  1. Komavary

    Gratulálok!

    Érdekes volt látni, ahogy sorra kopnak el a témák. Például a kreacionizmus(ID) már rég nincs a napirenden.

    Még jobb, hogy sokfelé kinőtte magát a blog (BPsciencemeetup stb.)

    Már csak egy tud. ismeretterjesztő könyvsorozat hiányzik (mondjuk a Librinél? ;))

    Reply
  2. Pendrin

    Nekem nagy szívfájdalmam volt, hogy a crispr/cas9-ről hamarabb jött ki az indextől cikk, mint tőletek 🙂 Tudom, hogy nagyon nehéz róla beszélni, de ez mégis a Ti asztalotok lett volna. Ezen kívül tudom, hogy a GMO témakört nem lehet eléggé kibeszélni, de relatívnak soknak éreztem az utóbbi időben a többi cikkhez képest. Személyes vágyam amúgy, hogy több orvosbiológiai cikk legyen! 🙂 Amúgy grat az elmúlt 10 évhez! 🙂

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.