TEDx Danubia Update

      10 hozzászólás TEDx Danubia Update című bejegyzéshez

Avagy epilógus no. 2 múlt heti nyílt levelünkhöz: tegnap megkeresett a HVG Könyvek kiadóvezetője (aki egyben a TEDx Danubia egyik szervezője), hogy továbbítsa Tasi István válaszát a levélre.

Tömören összefoglalva a lényeg az, hogy Tasi végül elő fog adni a TEDx-en, a “vallások közös etikai alapelveiről”. Ne tévesszen meg senkit a látszólagos egybeesés, a témaváltás nem a levelünk miatt van, sőt nincs is szó témaváltásról, hiszen eredetileg is ez lett volna az előadás témája, csak a szervezők ragadtak ki szerencsétlenül egy mondatot a Tasival készült öt perces interjúból a hvg-videóhoz. A peches címválasztás szintén a szervezőkön múlt, mert ők akarták ezt használni, hiszen a hasonló című könyv nemzetközi sikere miatt “ez benne van a köztudatban” Tasi István személyével kapcsolatban. Jelen előadás esetében “A természet IQ-ja” azonban “a vallások által egyaránt feltételezett természetfeletti lehetőségekre utal”.

Mi természetesen örömmel vesszük tudomásul, ha Tasi István végül nem “az állati viselkedésről”, hanem szakterületébe vágó etikai és vallásfilozófiai kérdésekről fog előadni. Mint azt a szervezőknek levelünkben is jeleztük, akciónkat elsősorban TED brand tisztelete vezérelte. Egyébként értelemszerűen a szervezők feladata (és felelőssége) az előadók listájának összeállítása, a TED-színvonal biztosításához. Ha végül nívós rendezvény alakul ki, mi is örülni fogunk.

10 thoughts on “TEDx Danubia Update

  1. lucy

    A TEDxDanubia egyik szervezője írta az alábbi, töményen ostoba előszót egy ‘látnokról’ és a ‘megidézett szellemvilágról’ szóló könyvben:
    http://www.q-igaz.hu/konyv.html

    A jóslatok a jól bevált poharazási technikával készültek :))

    Ezek után nincs mint csodálkozni…

    Reply
  2. vaskalapos

    A kommunikacio nem az erossege a TED-nek.
    Amikor azt irtak, hogy Tasi nem ad elo, akkor ott volt a weblapjukon, mint eloado, most amikor allitolag azt irjak, megis szerepel, most viszont nincs ott a weblapon…

    Arrol nem beszelve, hogy talan egy kicsit hatarozatlanok a TED-esek. Maguk sem tudjak, hogy hol ezt irjak, hol azt?

    A HVG-s kapcsolat nekem, kulfoldon elo magyarnak eleg sokat elarul: a HVG tudomannyal kapcsolatos cikkei a bulvarujsagok szinvonalat (Blikk es tarsai) kozelitik az elmult egy-ket evben.
    Tiz eve meg elofizetojuk voltam, ide az USA-ba jarattam a HVG-t, annyira ertekeltem, megerte nekem a legiposta-dijat is.

    De hol van mar a tavalyi ho…

    Reply
  3. razor

    Hát én most már elmegyek, meglátjuk mi lesz, de egyre kevésbé szimpatikus ez a szarkavarás. Tasit egyébként az előadók oldalról kivették, de a programban már szerepel. Ez a magyarázkodás meg szánalmas, hogy nem “arról” és nem “úgy” fog előadni. Menjen a picsába az értem mozgalommal együtt.

    Nem hiszem egyébként hogy nem lehetett volna több megfelelő magyar előadót találni a videók helyett is. :/

    Reply
  4. Antal Dániel

    Én elmegyek, és meghalgatom Tasit, vajon tényleg olyan világmegváltó lesz-e az előadása, feltéve, ha a honlapon meghirdetett részvételi díjat elégnek ítélik meg ahhoz, hogy részt vehessek, és nem kérnek további “adományt”.

    Reply
  5. frank

    Vegulis ez a TED szlogenje: “Technology, Entertainment, Design”

    gondolom Tasit az Entertainment szekcioba szantak. Vagy valaki nagyon felreertette a Design-t 🙂

    mindenesetre en megirtam az esetet a http://www.ted.com oldalon nekik

    Reply
  6. Unas

    “hanem szakterületébe vágó etikai és vallásfilozófiai kérdésekről fog előadni.”

    Jaj ne már, etika egy olyan embertől aki tudatosan hazudik? Jó vicc, csak valamiért nem tudok nevetni…

    Reply
  7. Adamsan

    Nemrég láttam egy előadásrészletet Tasitól, amiben kb. azt fejti ki, hogy az evolúció csak egy “városi legenda”, majd egy perc múlva elkezdi magyarázni, hogy Brahma meg Krisna hogy teremtette a világegyetemeket.

    Nagyon meglepne, ha bármi értelmes ki tudna jönni a száján a fickónak, bármilyen témában.

    Reply
  8. razor

    Na csak hogy lezárjuk a témát, megvolt az előadás, evolúció és ID nélkül a vallások közös nevezőjéről. Megtudtuk (megint), hogy morális válság van, és szeressük egymást meg imádkozzunk, és a vallások tulajdonképpen az egyenlőség, egyenjogúság, világbéke élharcosai. A (szerintem) kissé irritáló stílusú előadás végére még némi elcsukló hangot, szipogást és könnycseppeket is sikerült produkálni.

    De majd úgyis lesz videó az egészről, meg lehet tekinteni.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.