Nabokov boglárkái

Vladimir Nabokov, valószínűleg már örökre elsősorban irodalmi óriásként, a “Lolita” szerzőjeként lesz jelen a köztudatban, pedig maga idejében egész sikeres karriert futott be lepkészként. Olyannyira, hogy a Harvard Zoológiai Múzeumában levő lepkegyűjtemény kurátora is volt.

Több száz pillangófaj leírása fűződik a nevéhez, de legérdekesebb elmélete egyértelműen az újvilági boglárkák evolúciójáról szól. Ebben ugyanis nem kevesebbet állított, hogy az amerikai kontinenseken fellelhető boglárkafajok nem egyetlen ősi betelepedést követő radiáció során jöttek létre, hanem minimum öt, egymást követő Ázsiából bekövetkező beáramlás hozta létre azokat a fajokat, amelyeket ma fellelhetünk.

1945-ös publikálásakor kevesen vették igazán komolyan a cikket, és talán feledésbe is merült volna, ha néhány élesszemű boglárka-szakértő, köztük a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában dolgozó Bálint Zsolt nem vette volna a fáradtságot, hogy az új molekuláris módszerekkel megvizsgálja azt.

Vladimir Nabokov, valószínűleg már örökre elsősorban irodalmi óriásként, a “Lolita” szerzőjeként lesz jelen a köztudatban, pedig maga idejében egész sikeres karriert futott be lepkészként. Olyannyira, hogy a Harvard Zoológiai Múzeumában levő lepkegyűjtemény kurátora is volt.

Több száz pillangófaj leírása fűződik a nevéhez, de legérdekesebb elmélete egyértelműen az újvilági boglárkák evolúciójáról szól. Ebben ugyanis nem kevesebbet állított, hogy az amerikai kontinenseken fellelhető boglárkafajok nem egyetlen ősi betelepedést követő radiáció során jöttek létre, hanem minimum öt, egymást követő Ázsiából bekövetkező beáramlás hozta létre azokat a fajokat, amelyeket ma fellelhetünk.

1945-ös publikálásakor kevesen vették igazán komolyan a cikket, és talán feledésbe is merült volna, ha néhány élesszemű boglárka-szakértő, köztük a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában dolgozó Bálint Zsolt nem vette volna a fáradtságot, hogy az új molekuláris módszerekkel megvizsgálja azt.

Az eredmény, nem kis meglepetésre az lett, hogy Nabokovnak teljesen igaza volt. (Pedig anno nem kisebb tekintély, mint Stephen Jay Gould szólta le Nabokov munkásságát.)

Nabokov kizárólag külső jegyek (elősorban párzószervek) alapján jutott a felismerésre, de a genomi adatok ugyanazt tükrözik: az újvilági boglárkafajok valóban nem jöhetett létre egyetlen radiáció révén, mert a egyes alcsoportok sokkal közelebbi rokonságban állnak óvilági fajokkal, mint egymással (lásd utolsó ábra – klikk a nagyításhoz).

A jelenleg körvonalazódó konszenzus szerint az első újvilági “betelepülés” kb 10.7 millió éve következett be, amikor a neotropikus Polyommatus csoport ősei érkeztek meg. Ekkor a radiáció egészen D-Amerikáig “röpítette” a lepkéket, ahol máig is élnek leszármazottaik. Viszont É-Amerikából később a Polyommatus fajok kihaltak, így a ma itt élő boglárkafajok ősei későbbi kolonizációs hullámban érkeztek, a következő sorrendben: Icaricia-Plebulina- (9.3 millió éve), Lycaides– (2.4 millió éve), Agriades– (1.1 millió éve) és végül Vacciniina fajok (1 millió éve).

(A Könyves blogon egy LIFE-magazin képriport is található Nabokovról, a lepkészről, illetve a 2005-ös EX Symposion Nabokovról szóló különszámában egy hosszabb interjú is olvasható Bálint Zsolttal.)

Vila R, Bell CD, Macniven R, Goldman-Huertas B, Ree RH, Marshall CR, Bálint Z, Johnson K, Benyamini D, Pierce NE. (2011) Phylogeny and palaeoecology of Polyommatus blue butterflies show Beringia was a climate-regulated gateway to the New World. Proc R Soc B doi: 10.1098/rspb.2010.2213