The Genius of Charles Darwin – Series 1

Nem ez minden idők legjobb Dawkins filmje, az kétségtelen. Az öreg Richard sok helyen frusztráltnak tűnik – persze nem csoda, hiszen amikor x+1. alkalommal is ugyanazokkal a lejáratott "ellenérvekkel" kell szembesülnöd, amelyek megcáfolására már több könyvet is írtál, nehéz a dolgok pozitív oldalát meglátni. Pedig a bosszús magyarázgatás helyett, (szerintem) egy kis jól irányzott irónia (neagyisten gúny) sokkal hatékonyabb lehet, különösen a képernyőn.

Amit D. mond, mindamellett jó és érdekes, bár én nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy egy kicsit jobban lehetett volna foglalkozni az érvei kifejtésével (kisegítő animációk, satöbbi). Egy teljesen kívülálló számára pl. a fülközépcsontok kialakulásának magyarázata valószínűleg továbbra is nagyon homályban maradt. De hátha a következő sorozatokban.

A sorozat első része alább látható, a második és harmadik Dawkins honlapján keresztül (vagy a Channel4 oldalán át) érhető el. 



2 thoughts on “The Genius of Charles Darwin – Series 1

  1. wice

    sajnos lehetett volna lenyegesen jobb is ez a sorozat. semmi bajom amugy dawkins vallassal kapcsolatos nezeteivel, a god delusion (nehany apro hibatol eltekintve) egy kurvajo konyv, de itt (tekintve, h ez egy darwinrol szolo sorozat akart lenni) feleslegesen sokszor hozza szoba sajat ateizmusat, meg ahhoz kepest is, h egyebkent a vallasi kerdesek manapsag sajnos megkerulhetetlenek, ha az evoluciorol van szo. persze lehet, h ez reszerol tudatos volt, mert ugy gondolja (es talan nem is teved), h egy udvarias, a vallasi problemakat gondosan kerulo talalas mellett a sorozat eszrevetlenul eltunne a tobbi “unalmas” tudomanyos musor kozott, igy viszont esetleg a provokativ stilus olyan nyilvanos vitakat gerjeszt, amik rairanyitjak a figyelmet a vallasi alapu tudomanyellenesseg egyre terjedo jelensegere.

    azert en remelem, h a kovetkezo konyve (ami, ha minden igaz, az evolucio bizonyitekait fogja osszegyujteni) jobban koncentral majd a tudomanyos oldalra, es kevesbe, v inkabb egyaltalan nem, a vallasra.

    Reply
  2. yossarian

    Wice, ezen kívül lehet még valamit tudni a következő könyvéről?Pl. cím, megjelenés időpontja stb? Egyébként egyetértek,nem kellene ennyi energiát vesztegetnie a vallásra.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.