Agy és (szabad) akarat

      12 hozzászólás Agy és (szabad) akarat című bejegyzéshez

Ha már az Akciós Potenciálon belecsaptak a lecsóba, merüljünk egy kicsit mi is bele, hogy Phineas Gage és a vasrúd intim kapcsolata milyen, egykor előreláthatatlan és mindmáig megoldatlan morális és jogi dilemmá(k)nak ágyazott meg.

Gage sztorija óta tucatnyi esetet ismerünk, amikor a prefrontális cortex (PFC) elváltozása jellembeli módosulást okozott. A legérdekesebb példák egyike egy 40 éves tisztességben megőszült családapa esete, aki váratlanul szexuálisan túlfűtötté vált, prostituáltakkal kezdett rendszeresen találkozgatni és saját, 12 éves mostohalányát is molesztálta. A megjósolhatóan bekövetkező büntetőeljárás során aztán kiderült, hogy bár szerette volna, egyszerűen képtelen volt saját vágyának gátat vetni. Ezért a kezdeti pszichológiait komolyabb klinikai vizsgálat követte, ami fényt derített arra, hogy az illető PFC-jének egy adott részén rákos daganat kezdett növekedni. Ennek kivágása után a beteg viselkedése is hosszú évekre visszatért a szokott mederbe, s amikor ismét aberrálttá vált, a daganat újraképződését detektálták.

Persze annál azért komplexebb a dolog, mintsem a PFC elváltozását törvényszerű jellemtorzuláshoz köthetnénk, hiszen a jelenség a másik irányba is működik. A mellékelt ábrán egy öngyilkosságot megkísérlő egyén koponyája látszik, a benne rekedt nyílvesszővel (nem mindenki választja egyszerű módját a másvilágra távozásnak…), melynek eltávolítása után az illető antiszociális viselkedése a javára változott.

Vagyis a PFC igen komplex módon képes a viselkedést befolyásolni. De ami talán mindennél lényegesebb: ezek a megfigyelések igencsak cáfolják a dualista karteziánus világképet, mely szerint az elme és az agy (mint fizikai anyag) élesen kettéválasztható. Márpedig ha ez igaz lenne, Gage és sorstársai esetében az agy sérülése aligha okozhatta volna a jellem drámai változását. Ha viszont az agy morfológiája és a viselkedés kapcsolata ennyire intim, akkor új dilemmák állnak elő: lehet-e általánosítani, lehet-e bizonyos (morfológiai vagy molekuláris) agyi elváltozások esetében automatikusan feltételezni az agresszív/antiszociális viselkedést? Vagy, megfordítva, mennyiben írható az ilyen elváltozással élő emberek esetében a szabad akaratuk számlájára agresszivitásuk, ill. mennyiben predesztináltak ilyesmire? Legyenek büntehetőek ugyanúgy, mint “egészséges” társaik? És egyáltalán, mennyire szabad ezek szerint az akaratunk, s mennyire vagyunk idegsejtjeink és a bennük levő molekulák foglyai? Bonyolult kérdések ezek, ma még igazából válasz nélkül. De amint egyre többet tudunk meg a viselkedés biológiájáról, egyre inkább rá leszünk kényszerítve, hogy választ találjunk rájuk.



Mobbs D, Lau HC, Jones OD, Frith CD (2007) Law, Responsibility, and the Brain. PLoS Biol 5(4): e103 doi:10.1371/journal.pbio.0050103

12 thoughts on “Agy és (szabad) akarat

  1. skime

    Valasz nelkul? Ugyan mar. A fizika nem teszi lehetove a szabad akarat letezeset – meg akkor se, ha kvantummechanikai veletleneket viszunk a rendszerbe, hiszen egy veletlenszeruen viselkedo ember se szabadabb, mint egy determinalt. Nem latom at, hol lenne itt nyitott kerdes.

    Reply
  2. psychenova

    Épp ma beszéltem egy barátommal erről a büntethetőség témáról, és végülis osztanom kellett a véleményét: ha egy agydefektus büntethetőséget (vagy kényszergyógykezelést) kizáró tényező lehet, akkor milyen alapon akadályozhatnánk meg a rossz szociológiai háttér hasonló alkalmazását. Egy kora gyermekkorban berögzült szokás vagy világszemlélet hasonlóan erősen képes megkötni a szabad akaratunkat.

    Ettől függetlenül úgy vélem, hogy igenis az agyunk foglyai vagyunk, de elég tágas ez a “börtön”. Végülis ebben élünk pár tízezer éve, csak éppen eddig nem nagyon vettük észre a határait.

    Reply
  3. Eaven

    Érdekes cikk. De az utolsó bekezdés felütésével nem értek egyet. Nem mintha a kartéziánus elgonsolások mellé álnék. De a fizikai hordozó elváltozása mindenképp maga után vonja a rajta futó tudat változását is. Ez aznoban még nem bizonyítja, hogy elválaszthatatlanok lennének. Halálunk pillanatáig agyunk folyamatosan működik. Vagyis bármilyen elváltozást egy futó folyamatban kell értelmezni. Nem egy statikus struktúrálól van szó ahol elvágok egy drótot és kialszik egy izzó. A rendszer észleli (nem tudatosan értve) a változás és ragál. Fennál az esély, hogy nem is maga a sérülés hanem az erre adott válasz a felelős a viselkedésbeni változásért. De szerintem ennél a kérdésnél sokan fontosabb, hogy a személyiség külső eszközökkel megváltoztatható. Ennek igen komoly következményei lesznek.

    Reply
  4. primavis

    Én viszont osztom a cikkirók értelmezését. A hétköznapi ember számára (legalábbis Európában) az érzelmek központja a szív marad, annak külső/belső hatásokra beálló “üzemzavarai” miatt.A “lélek” az agyhoz kapcsolódik az értelmezésükben is, de nem annak szerkezeti/működési integritásához, hanem valahogy lebegve efölött.
    A PFC a tudatos tevékenység lokalizációjának helye, nyilvánvaló, hogy működése egyrészt a veleszületett képességek és a későbbi felhasználás/behatás függvénye. Ezt az idegélettan és általában az agykutatás régóta ismeri. Ami új lehet, az a társadalomnak (és rajta keresztül a jogalkalmazásnak) a hozzáállása. Mellesleg, számos primitivnek tartott társadalomban régen, de ma is, a bolondok/őrültek megitélése egészen más (volt) mint a modern társadalomban.

    Reply
  5. psychenova

    Bár természetesen eszemben sincs szétválasztani az elmét az agytól, én is Eaven véleményéhez csatlakozok, bár némileg más érveléssel. Ha szigorúan tudományos alapon nézzük a kérdést, akkor azt kell látnunk, hogy a frontális lebenyi sérülés után többnyire valóban jelentős jellembeli változást tapasztalunk, de ezt már egy megváltozott rendszeren látjuk, amiből nem feltétlenül extrapolálhatunk vissza a kezdeti állapotra. Az is egy magyarázat, hogy kezdetben az agy és az elme szépen megvoltak a maguk útján, de a sérülés következtében ez a harmónia felbomlott, és megjelent az “őrület”. Persze nem mondom, hogy ezt az érvelést támogatnám egy vita során, sőt(!), de ez is egy opció.

    Reply
  6. Biborka

    Szép és érdekes is amit itt leirtok, de azért érdemes lenne egy olyan postot is felrakni ami arról szól, hogy ti mint biológusok, mindezek tudatában hogyan fogjátok fel az egész értelmét. Azért vagyunk csak hogy legyünk és persze hogy minél tovább túléljünk, szaporodjunk?

    Érdemes mindezeket tudni? Persze az utóbbi kérdést csak nem azért teszem fel mert nem hiszek a tudományban, csak kiváncsi vagyok a ti kutatói véleményetekre.

    Úgy értem azon olvasmányok ismeretében amelyek megjelentek itt a site-on, hol van a nagyszerűségünk? Hol van Mozart vagy Michelangelo vagy szabad akarat, vagy szépség, vagy értelem?

    Szóval szivesen látnék egy postot a ti életszemléletetekről.

    Ha a vallás nevű mankót kidobjuk az ablakon akkor mire lehet egy nyitott elméjű embernek támaszkodnia?

    Félreértés ne essék, nem vagyok hive semmiféle vallásnak és ellene sem semmiféle tudománynak vagy elméletnek, csak kiváncsi vagyok hogy hogyan viselitek az életet, mi az ami éltet benneteket ebben a bár komplex de azért elég determinisztikus létben?

    Szóval lehet nem vagyok egyedül ezekkel a kérdésekkel. Lehet hogy az áltudomanyok és népbutitás elleni harcban be kellene vetni egy ilyen “lelki” tipusu postot is.

    Reply
  7. Ismeretlen_10065

    Biborka,

    biologiailag valoban genjeink tovabborokitese letunk ertelme (aka. “szaporodjatok es sokasodjatok”). Viszont az emberi elme kialakulasaval egy minosegileg uj kategoria jelent meg az elet szinpadan, amely kepes az osszetett absztrakt gondolkodasara, es az sem mellekes, hogy feltudja ismerni letezesenek torvenyszerusegeit es valamennyire befolyasolni tudja azokat. Ahogy Richard Dawkins szokta mondani, ez az elso alkalom, amikor az evolucio ontudatra ebredt. Ugyanakkor ez a minosegi valtozas (amely, itt asszem nem art hangsulyozni, az evolucio szempontjabol csak egy, bar ketsegtelenul egzotikus ut, a lehetseges milliardnyibol) egyszerre lehetoseg es felelosseg: hiszen megerthetjuk mi a hosszu tavu kovetkezmenye tetteinknek es eszerint cselekedhetunk. Ezt a tudast aztan hasznalhatjuk jora, vagy rosszra, ez mar egyeni belatas kerdese.

    Igy reggeliben ez jutott eszembe :-).

    Reply
  8. primavis

    Biborka!
    Attól, hogy az ember az evolució “tréfájának” eredményeként az agyi tevékenység terén sokkal többre képes mint majom rokonai, illetve az állatok, még ugyanúgy biológiai lény marad mint a többi élőlény! Rá is vonatkoznak a biológia által felfedezett törvészerüségek. Ami plusszban van, azt már mint társadalmi lény hasznositja.
    Nos ami a biológusokra vonatkozik, ők/mi az embert nemcsak társadalmi lényként tekintjük/kezeljük – ahogy a legtöbb embertársunk – hanem mint az eveolúció eredményét, mint biológiai lényt is! Sőt, ezt tekintjük alapnak, hiszen emberi tudat/inteligencia/ész és annak eredményei nem léteznek működő szervezet és főleg agyi tevékenység nélkül!

    Reply
  9. aron

    Nagyon tetszett a cikk filozófiai oldala.

    “mennyire vagyunk idegsejtjeink és a bennük levő molekulák foglyai”

    Teljes mértékben, szerintem. Egyre inkább elvetem azt a nézetet, hogy a tudatom egységes egész. Sokkal inkább úgy tekintek rá, mint sok-sok rész-tudat pillanatnyi összegére (mint amikor a TV képernyő apró fénypontjai messziről nézve egy komplex képet adnak ki).

    Reply
  10. bodr

    Ha filozófiai szemszögből nézem, akkor azt mondom, egy PFCtx sérülés előtt sem volt szabadabb az akaratom, mint utána, tehát ez nem kérdés. (Plusz ld. skime 1. kommentje.)

    Ha társadalmi oldalról nézem, akkor pedig azt mondom, a börtön nem arra való, hogy megbüntessük az embereket azért, mert meg akart ölni valakit, és megtette, hanem, hogy leválasszuk őt a nélküle jól működő közösségünkből, azaz magunkat védjük. Ilyen alapon pedig tök mindegy, milyen előzetes deficitnek a következménye az öldöklés, tehát ez sem kérdés. (Plusz ld. psychenova 2. kommentje.)

    Reply
  11. PlasZeb

    A rejtőzködő elme, egy fiziológus széljegyzetei c. könyvben, anno, azt olvastam, hogy bár természettudományosan kimondani nem lehet egyelőre, de az agyi tevékenység során végbemenő folyamatok kialakítanak valamit, ami nem az agy. Ez, éppen az előzőek miatt, nem jelenti az elme és az agy különválasztását, de arra sincs semmi bizonyíték, hogy ne létezhetne akár külön is.

    Reply
  12. primavis

    10, 11 (bodr, PlasZeb): ezekre válasz is a 8 (primavis)!
    Az meg nem filozófia, hanem oktondiság, hogy külön létezhetne az elme az agytól!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük