Influenza-para – 4

A médiában jókora hírverést kapott tegnap egy új influenzás cikk, amely a Science elektronikus előpublikációi között jelent meg. Az MTI tudósítása (amit aztán mindenki átvett) külön is megér egy misét, de előbb lássuk csak miről is van szó.

A memphisi kutatócsoport 169 db. madárinfluenza genomot szekvenálva végig arra a felismerésre jutott, hogy az eddig különösen sok figyelmet kapott hemagglutinin (H) és neuraminidáz (N) felszíni fehérjék mellett (amelyekről a különböző infulenza törzsek a nevüket is kapják – HxNy) a maradék nyolc influenza fehérje egyike, az NS1 is kiemelten ludas lehet a vírus virulenciájának fokozásában. Ez a fehérje a sejteken belül az immunválasz fékézésével segíti a vírus terjedését, és a humán és szárnyas vírusok szekvenciája néhány jellegzetes ponton különbözik. Ezek a különbségek fontosak lehetnek a virulencia szempontjából, ugyanis az influenza letális variánsait vizsgálgatva, elég egyértelműnek tűnik, hogy az ember számára veszélyesebb törzsekben a madárinfluenzára jellemző szekvencia tűnik fel. (Bár a korreláció valós, mint arra néhányan figyelmeztetnek, ez még nem 100%-os bizonyíték. Utóbbihoz be kell bizonyítani sejtkultúrákban vagy egerekben a virulencia csökkenését, ha az adott fehérjét megváltoztatják.)

Na most, ez egy viszonylag egyszerű eredmény, de az MTI “szakértői” sajnos ezt sem voltak képesek értelmezni (sőt, nyomukban a hvg.hu, a FigyelőNet, az InfóRádió és még ki tudja ki mindenki sem…), ezért a magyar médiát az a hír járta be, hogy:

“Mint a csoport megállapította, valamennyi madárinfluenza-vírusban megtalálható a fenti gén, amely viszont hiányzik (sic!!) a szokásos szezonális influenzát okozó emberi vírusokból.”

Azaz, a hír magyar szerkesztőjének fogalma sincs a gén és az allélikus variáció fogalma között, ráadásul azt is hamisan terjesztik, hogy ez “gyilkos gén”. A pandémikus influenzához egy adott gén-kombináció kell és akkor az valóban “gyilkos” lehet. De az NS1 semmivel sem “gyilkosabb” mint a H5 vagy az N1 fehérjék. Emellett csak hab a tortán, hogy a úgy van beállítva, mintha most jöttek volna csak rá, hogy a spanyolnátha is madárinfluenza eredtű volt, közben egyáltalán nem. Szóval már megint azon kapom magam, hogy félhangosan azon töprengek, hogy az ilyen “hírszerkesztők” pontosan miért is kapják a fizetésüket … ?



Obenauer J.C., et al. (2006) Large-Scale Sequence Analysis of Avian Influenza Isolates. Science 10.1126 /science.1121586.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.