Védikus házmesterek

      36 hozzászólás Védikus házmesterek című bejegyzéshez

A jelek szerint hatalmas és igencsak irritáló tüskévé érett a TEDxDanubiás petíciónk magyar krisnatudatú lelkekben, mert védikus barátaink azóta is kitartóan próbálkoznak “visszavágni”. A valósággal sajátos viszonyt ápoló sajtóközlemény, ill. a saját honlapon összegyűjtött tizenhárom ellenvélemény után, most újabb trükköt vetettek be: megpróbálták az aláírókat bemószerolni vélt illetve valós főnökeiknél, arra hivatkozva (menetrendszerűen), hogy mi korlátoztuk Tasi István szólásszabadságát és cselekedetünk diszkrimináció gyanúját veti fel. (A rólam szóló mű itt olvasható (pdf), a többiek felettesei ehhez képest tompított agresszivitású írásműveket kaptak.)

A három “ellencsapás” egyik közös vonása, hogy kínosan kerüli az eredeti levél linkelését/idézését, ami nem meglepő, révén úgy azonnal kiderülne, hogy az egész felhajtás alaptalan. A másik, mint erről már írtam, hogy tartalmilag szöges ellentétbe állnak Tasi személyes levelével, amelyben az egész “félreértés” tényét a rendezőkre fogja és mindenkit meleg hangon biztosít arról, hogy ő leginkább mindig is vallásfilozófiáról szeretett volna beszélni (a félreértések végett itt van Tasi levelének is teljes verziója (pdf)).

A helyzet tragikomikumát az adja, hogy leveleket jegyző Tóth-Soma László, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektora, végzettségét tekintve biológia-kémia szakos tanár és a hindu vaisnaizmus doktora, láthatóan szentül meg van győződve arról, hogy ha agresszív kontextusban, hamis tényeket felsorolva és “jogi következményekkel” fenyegetőzve próbál nyomást gyakorolni ránk, hogy ne kritizáljuk Tasit, azzal valójában a szólásszabadságért küzd.

Ez szinte bármilyen szituációban nehezen lenne eladható, a mostaniban pedig még annyira sem. Nem nagyon van azon mit ragozni, hogy miért nem, hiszen senki nem tett kísérletet arra, hogy általában meggátolja Tasit az IDs tanok recitálásában. Annyi történt, hogy a véleménynyilvánítás demokráciákban jól bevett szokását, a nyílt levelet alkalmaztuk, hogy megkérjünk egy TED-licensz alatt futó előadássorozatot előkészítő szervezetet, hogy kérje meg Tasi Istvánt, hogy a szakterületéről beszéljen (és hát ugye, mint a fent linkelt levélből kiderül, egyébként is arról akart csak beszélni és végül beszélt is).  Egyébként, ha jól sejtem, a Bhaktivedanta Főiskola is eltanácsolná a Szkeptikus Társaságot, ha az falai közt szeretne pikniket rendezni, lévén mindennek megvan a maga helye.

Ezek mellett azonban érdemes a levél egyik pontatlanságán elmerengeni egy kicsit, hiszen az alakulóban levő Tasi-kultusz prominens eleme lett: névszerint az, hogy a “Természet IQ-ja” valamilyen roppant rangos elismerésben részesült. Tasi István könyve sajnálatos módon nem nyert semmilyen díjat, a szóban forgó “versenyen” döntős lett, ami figyelembe véve, hogy ez az egész egy nem túlságosan jegyzett fizetős megmérettetés, ahol valószínűleg minden induló egyben finalista is, nem épp földrengető dolog. Olyan ez, mint amikor valaki azzal büszkélkedik, hogy ő a National Geographic Society tagja, amihez persze egyszerűen elő kellett fizetnie a NatGeo-ra.

(Az persze figyelemre méltó húzás, hogy a Rektor Úr pont a UCL-en keres szimpátiát a kreacionizmus iránt, hiszen az egyetem tanárjai eddig sem nézték jó szemmel a kreacionizmus térnyerését és közülük sokan, pl. Steve Jones kérlelhetetlen kritikusai az egész értelmes tervezésesdinek.)

Update 10/04/18: Tasi István válasza itt olvasható.

36 thoughts on “Védikus házmesterek

  1. gyuri

    Az en levelem a szemetben landolt eloszor (meglatva hogy honnan jott, spamnak gondolva), de a tanszekvezeto meglatta a nevem benne torles kozben, igy megmentette. Irto jot szorakoztunk rajta:)) Nalunk jo pontot kap, hogyha valaki a tudomany nepszerusitesevel fogalkozik, igy eziranyu tevekenysegem kiderulesevel meg jo pontokat is szereztem. Koszonom Rektor Ur:)))

    A legrohejesebb a jogi lepesek fontolgatasa volt:))

    CSak szolok a tisztelt tarsasagnak, hogy ezentul valoszinuleg fel fognak akadni a spamszuron!

    Reply
  2. Ismeretlen_140536

    Végtelenül szánalmasnak találom legutóbbi próbálkozásukat, hogy felhívják magukra a figyelmet. A “dirty 13” 🙂 evolúcióval baráti viszonyt ápoló intézményben dolgozik. Komolyan mit várnak a főnöknek szánt bemószeroló levéltől? Megfeddje az alkalmazottat, kirúgja etc., majd álljon a kreáltak mellé és ezáltal köpje le magát? Tragikomikus. A tudományos irányból jövő kritikát és meggyőzést feladták? Propaganda célú támadással helyettesítik. Ennyire képesek csak? Szedjék már össze magukat.

    Reply
  3. BéPétéká

    Tippek a büntetőtörvénykönyvből:

    Rágalmazás
    179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.550
    (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
    a) aljas indokból vagy célból,
    b) nagy nyilvánosság előtt,
    c) jelentős érdeksérelmet okozva
    követik el.

    Becsületsértés
    180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
    a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
    b) nagy nyilvánosság előtt
    a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

    Természetesen polgári jogi úton is lehet mind a 13 hívőtámadónak elégtételt kérnie.

    Reply
  4. el.cid

    Én is szeretnék ilyen levelet kapni:)

    Mellesleg itt “prominent atheist” a jelzőtök, ami a magyar nyelvű ÉRTEM posztban “viszonylag ismeretlen” (vagy valami ilyesmi) jelzővel társítva is ellentmondásosnak tűnik!
    Izzadságszagú próbálkozás az egész…

    Reply
  5. Ismeretlen_10065

    @sonja: Köszi, ugyanakkor kínban vagyok, mert az eféle láncleveleket elvből meg szoktam szakítani. Szóval, ne vedd magadra, a gesztust 100%-ban értékelem, viszont a lehetőséget inkább felkínálom valaki másnak.

    Reply
  6. Tgr

    Szerintem simán védjegyet is sért, amikor úgy állítja be a TEDx Danubiát, mintha az a TED része lenne. (Meg hazudik is, de annak egy értemesnél nincs hírértéke.)

    Reply
  7. neofin

    Tudom, hogy nem könnyű megváltoztatni az ÉRTEM-el történő kommunikációs kapcsolatot,
    de esetleg mit lehetne tenni, hogy játékelméletileg egy picit a kooperáció felé tendáljon a hangsúly?

    ha nem – akkor mindenkinek ezzel fog elmenni az energiája …
    Idealista vagyok …
    Lepjetek meg 🙂

    Tudom ez már játékelméleti dolog – és stratégia, hogy a másik mit fog lépni …
    de akkor is – ez egy lefelé menő spirál …

    Tényleg idealista vagyok …
    írásbeli választ nem várok ..
    – vegyétek úgy mint egy költői kérdés ….

    Reply
  8. Norb

    Nincs mit ezen csodálkozni. Szegény jóember megtette, mi erejéből tellett. Értelmesebbje előtt ez a levél a Tasi és a mögötte állók szenzációs ostobaságának ékes bizonyítéka és mindent elárul az ID-s pereputty céljairól, szándékairól és a megvalósítás eszközeiről. Ecce creationism.

    Reply
  9. Norb

    Csak egy szó erejéig. Az ember fia nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. Megnéztem ugyanis a “13 véleményt”, mely szerint

    “Az alábbi tizenhárom, általában nem túl ismert értelmiségi indokolatlan és támadó hangvételű petíciót kezdeményezett István előadásával szemben:

    Ambrus Géza Gergely; Héja Géza; Hutvagner György; Kampis György; Kessler Jenő; Lendvai Ádám; Meszéna Géza; Nádori Gergely; Sápi Attila; Tisljár Roland; Varga Máté; Zsámboki János; Zsiros László Róbert.”

    Ugye nem csak nekem tűnt fel, hogy eltávolították a tudományos fokozatot a nevekből? Annak ellenére, hogy az eredeti peticióban azok még szerepeltek…

    A vicc kedvéért. Egymás mellé raktam a vélemények és az ellenvélemények szerzőit. Jó derülést!

    Ambrus Géza Gergely Dr. Szabó Csilla
    Dr. Héja Géza Zolnai Antal
    Dr. Hutvagner György Török Zoltán
    Dr. Kampis György Fülöp János
    Dr. Kessler Jenő Magdi (sic!)
    Dr. Lendvai Ádám Szabó Csaba
    Dr. Meszéna Géza Undesser Patrik
    Nádori Gergely Tóth Sándor
    Dr. Sápi Attila János (sic!)
    Tisljár Roland Mérő Mátyás
    Dr. Varga Máté Fejős László
    Zsámboki János Sultan (sic!)
    Zsiros László Róbert Gyarmati Miklós

    Nem egy súlycsoport.

    Apropo. Nem tudjátok, hogy Kampis Tanár Úról kinek küldtek levelet? A TTK dékánjának? Vicc.

    Reply
  10. Ismeretlen_118303

    Norb: a doktori fokozat mellett az is lemaradt véletlenül, hogy az aláírók nem sima értelmiségiek, hanem a téma szakértői. Nem mindegy, hogy valaki gépészmérnök, jogász vagy biológus, amennyiben biológia témáról nyilatkozik.

    Szánalmas.

    Reply
  11. primavis

    nemrlgiben már irtam, hogy önmagában még a biológusi diploma sem biztositék arra (ld. éppen Tóth János, vagy a támogatók között előforduló biológusok személyét is, hogy valaki evolucionista-e vagy sem! Ez már a témában való elmélyülés szintjét és a folyamat megértésének a milyenjét jelzi! Sajnálatos ott ez a fajta antievolucionista meggyőződés, ahol szemben áll az illető szakmai tevékenységével (tanárként, paleontológuskánt, evuliciós jelenségek/folyamatok szakértőjeként)! Jópár támogatónál, sajna ez az összeegyezhetetlenség is előfordul!

    Reply
  12. Norb

    Ez a kutatokozpont.hu nekem Tóta W. Árpádot juttatja eszembe, aki egyszer a következőket írta az UFOmagazinról:

    “minden betűje, beleértve a hirdetéseket, a fetrengő jókedv forrása, lehet vele kacarászva rohangálni barátainkhoz, vagy akár csak feltűnően lapozgatni szociális térben, elöl hagyni, ha vendéget várunk, szállóigéket szárnyra bocsátani; egy szó mint száz, menj és vegyél, betépsz tőle ingyen”

    Reply
  13. Ismeretlen_118303

    primavis:
    Azon gondolkodom, hogy ezek a biológusok akikről beszélsz, értik-e igaziból azt amit tagadnak. Mondjuk átmennének-e egy vizsgán, ami az értést vizsgálja, trükkös kérdésekkel, feladatokkal, mittudomén.
    Van egy olyan benyomásom, hogy nem értik. Talán csak azért mert el nem tudom képzelni, hogy hogyan magyarázhat valaki ilyen zöldségeket úgy, hogy közben érti a zöldség alternatíváját.

    Reply
  14. Ismeretlen_154044

    “Téves a Biomassza szerzőjének az az állítása is, miszerint A természet IQ-ja könyv olyan versenyen kapott volna díjat, ahol minden könyv a „döntős” (finalist) címet nyerte. Az USA Book News versenyén minden kategóriában három könyvet emelnek ki legjobbként: az elsőt győztesként, a másik kettőt pedig döntősként nevezik meg az eredményhirdetésnél.”

    Sajnos a tavalyi eredmények ezúttal is mást mutatnak, mint amit TI állít.
    http://www.usabooknews.com/2009bestbooksawards.html

    Reply
  15. tamaskodo

    “Téves a Biomassza szerzőjének az az állítása is, miszerint A természet IQ-ja könyv olyan versenyen kapott volna díjat, ahol minden könyv a „döntős” (finalist) címet nyerte. Az USA Book News versenyén minden kategóriában három könyvet emelnek ki legjobbként: az elsőt győztesként, a másik kettőt pedig döntősként nevezik meg az eredményhirdetésnél.”

    Nem teves, igy van. Erdemes hozzatenni, hogy ez egy bevallottan reklamcelra alkalmazott fizetetett szolgaltatas. Barki, aki fizet erte, annak a konyvet listazzak. Es csak azt a konyvet listazzak, amiert fizettek. Igy lehet al-nepszeruseget vasarolni.

    En szegyellenem a szerzo helyeben, nem dicsekednek vele. Kulonbozoek vagyunk.

    Reply
  16. Ismeretlen_27046

    @tamaskodo
    “A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolát vezetem”

    – Dr. Tóth-Soma László [Gaura Krsna d]

    tippre (iwiw)

    Reply
  17. A.I.

    Azt be kell látni ,hogy ezek a védikusok, meg a többi intelligens tervezést hirdetők nem túl meggyőzőek.
    De tény hogy az evolúció elméletnek rengeteg gyenge pontja van,habár a legtöbb ellenzőnek nincs jobb ötlete ,a tudósok eddig sem az egysejtű -> többsejtű átmenetelről, sem az összetett szervek kialakulásáról nem szolgáltak értékelhető magyarázattal, csak olyan elméletekkel amelyek pont annyira bizonyíthatóak mint a földönkívüli beavatkozás:)… Az iskolában evolúció elméletet tanítanak de ha bármit megkérdezel csak széttárják a karjukat…

    Reply
  18. tamaskdo

    Koszi!
    Amire kivancsi lennek, hogy biologiabol vagy hittudomanybol van-e doktori fokozata?

    Ezt talaltam:
    A fiatal indológus a szegedi József Attila Tudományegyetem Alkalmazott Vallástudományi Kutatócsoportjának munkatársa és a Kalkuttai Rabindra Bharati University Ph. D. hallgatója.

    tovabb kerestem, es talaltam:

    http://www.nilamani.hu/index.php?inc=eletrajz&id=2

    1986 – 1991 — Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar
    biológia-kémia szakos középiskolai tanári diploma

    1998 – 2003 — Rabindra Bharati University (Kalkutta)

    Ph.D doktori tanulmányok a hindu vallásfilozófia témaköréből, különös tekintettel a hinduizmus Vaisnavizmus irányzatára.

    Szoval nem olyan nagyon biologus… megnyugodtam. 😉

    >”A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolát vezetem”
    – Dr. Tóth-Soma László [Gaura Krsna d]

    Reply
  19. Adamsan

    Hűha. Az értem levele az Expelled!-re hivatkozik, mint “2008 legnépszerűbb, és világméretű felháborodás-hullámot kiváltó dokumentumfilmje”. Beszarás 😀 .

    Kicsit meglepődtem, hogy quote mine-olja Brendel Mátyás egyik írását, 180 fokban megfordítva az eredeit cikk jelentését, szándékát.

    Reply
  20. SexComb

    Adamsan:
    “Kicsit meglepődtem, hogy quote mine-olja Brendel Mátyás egyik írását, 180 fokban megfordítva az eredeit cikk jelentését, szándékát.”

    Ezen miért lepődsz meg? Ez az ÉRTEM teljesen általános szokása, minden droidjuk ugyanezt teszi bármilyen vitában, miért éppen a főnökség lenne kivétel?

    Reply

Hozzászólás a(z) Kefe bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.