KiHIVás napja – 2007

Csak a felszíni számokat nézve, a WHO 2007-es AIDS jelentése zavarbejtőnek tűnhet: a tavaly nyilvántartott 39.5 millió HIV pozitív esethez viszonyítva, az idei 33.2 millió meglepően kevés. S mivel egy-egy betegség hordozóinak köréből elvileg csak a gyógyulás vagy az elmúlás a lehetséges két kiút, az egyszeri hírolvasó arra gondolhat, hogy valahogy az év egyik legnagyobb sztoriját rejtették a rideg számok mögé: vagy valahol, valakik felfedezték a HIV ellenszerét, vagy a vírus virulenciája durván megugrott és jobban pusztít, mint korábban bármikor.

A valóság prózaibb: a korábbi indiai és afrikai becsléseket értékeltek át, jobb adatok fényében, így jutittak az alacsonyabb értékhez. Ami persze ettől függetlenül üdvözlendő, hiszen nem mindegy, hogy világszerte plusz 6 millió ember küzd-e a gyilkos korral vagy sem (már csak a védekezésre fordított anyagiak miatt is).

"Abszolút" értékben a betegség hordozóinak száma közel félmillióval emelekedett, ám ez, együttesen azzal a ténnyel, hogy 2005 óta enyhén csökken az évente AIDS-ben elpusztulókelhalálozók száma, arra az enyhén örömteli következtetésre enged jutni, hogy ha a kór gyógyítására még nem is, de kordában tartására már képesek vagyunk.

Képesek, mindaddig, amíg józan racionalitást igyekszünk a betegség ellen hadrendbe állítani és nem ezotériát, kuruzslást, vagy éppen homeopátiát. A placebo hatás ugyanis egy ilyen hatékony és kíméletlen kis gyilkos ellen gyaníthatóan kevés…

3 thoughts on “KiHIVás napja – 2007

  1. Ismeretlen_10065

    Igen, en is eloszor arra hajlottam, hogy valami mast irjak, de mivel az AIDS-ben elmulni nem felemelo dolog, raadasul lassankent megelozheto lenne, ugy gondoltam, megengedheto egy erosebb kifejezes. (De, hogy ne legyen ebbol felreertes, atjavitom.)

    Reply
  2. primavis

    Külföldi, akkor is finnyáskodsz amikor a GW hivek az emberiség kipusztulásáról regélnek? Miért is lenne erős vagy pejorativ kifejezés az (el/ki)pusztulás? Az őslénytanban mindennaposan használják, mind az egyedek, mind a fajok esetében. Az előembertől , az ősemberekn át a modern emberig.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.