A tejivás, bármennyire is mindennapinak tűnik, egyfajta kiváltság. Kiváltság, mert nem mind vagyunk képesek rá, sőt, a Föld lakosságának többsége képtelen felnőtt korában megemészteni a tejet. Ez pedig arra vezethető vissza, hogy csak kevesekben marad a tejcukor lebontást végző laktáz (LCT) enzim aktív anyatejtől való elválasztás után. Pár hónapja bővebben is írtam erről a jelenségről, annak kapcsán, hogy kiderült, Európában és Afrikában, azok a populációk, amelyek képesek egész életükön át laktázt termelni, különböző mutációknak köszönhetik ezt (azonban a mutáció mindkét esetben az LCT gén ugyanazon szabályozó régiójába esik, valszleg ennek köszönhető a hasonló hatás). A jelenség a konvergens evolúció elsőrangú példája.
Bevallom a poszt írásakor nekem sem fordult meg a fejemben, de az eszmefuttatás, amelyet a mutáció elterjedésének magyarázatára sugalltam (miszerint a tehén-szelidítők körében előny volt ez a mutáció, hiszen extra tápanyagforrást biztosított, s ennek köszönhetően terjedt el), nem az egyetlen lehetséges. Ui. az sem zárható ki, hogy egyszerűen elsősorban azok a populációk kezdtek el tehenészkedéssel foglalkozni, amelyeknél már eleve jelen volt valamilyen okból ez a genetikai változás. Nem nagyon életszerű magyarázat, hiszen a hús már önmagában is komoly tápanyagforrás, de egyetlen lehetőség van arra, hogy eldönthessük mi is volt valójában a helyzet: megnézzük, jelen volt-e a gén őseinkben.
Ehhez ma már természetesen nincs szükség időgépre, egyszerűen hipersteril körülmények között kell apró szövetmintát venni régi csontokból, és a DNS – már, ha egyben van még – máris mesél. Most is valami hasonló történt: olyan csontvázakat vizsgáltak meg, amelyek bizonyíthatóan 7-8,000 évesek – ez az az időszak, amikor a tehéntenyésztés európai hódítóútjára indult.
Az eredmény akár perdöntő is lehetne, hiszen egyetlen esetben sem találtak a laktóz-toleráns allélra, de mégsem az. Ugyanis ahhoz túl kicsi a mintaszám: mindössze nyolc szövetmintáról van szó (három Szarvasról, a többi pedig német, lengyel és litván lelőhelyekről származik). Arra, azonban elég, hogy lássuk, ha esetleg létezett is a szóbanforgó LCT allél, mindenképpen sokkal kisebb gyakoriságú volt az őskorban, mint napjainkban. Ez a tény pedig inkább az "előnyös mutáció gyors elterjedése" hipotézist erősíti.
Burger, J, Kirchner, M, Bramanti, B, Haak, W, Thomas, MG (2007) Absence of the Lactase-Persistence associated allele in early Neolithic Europeans. PNAS doi: 10.1073/pnas.0607187104
borzasztó lenne tej nélkül, imádom.. ennél már csak az alkohol intolerancia lehet rosszabb 🙂
és vajon a tehenészetben kevésbé járatos házimacskák miért bírnak tejet inni?
teodora,
ez egy remek kerdes. A helyzet az, hogy nagyon sok macska felnott koraban szinten laktoz-intolerans. A tejet megisszak ugyan, de az enzim hianyaban nem tudjak megemeszteni, igy aztan jo kis hasmenest produkalnak. (A Wikipedian van egy rovidke utalas, miszerint a nehany europai cicafajtaban kialakult laktoz tolerancia, hasonlo mutaciok miatt jelent meg, mint az emberekben, de a szakirodalomban en ennek nem leltem nyomat. Igy ezt a mutacios reszt (egyelore) csak fenntartasokkal fogadnam el.)
Azok a macskak, amelyek kepesek a laktozt megemeszteni, azonban foleg olyan helyeken vannak jelen, ahol a human populacio is hasonlo adottsagu. Ennek alapjan az a legvaloszinubb kovetkeztetes, hogy a macskakat es teheneket egyarant szelidito emberek utobbiak szamara is uj energiaforrast tudtak kinalni. S macskakban es emberekben egyarant szelekcios elony volt a laktoz tolerancia kialakulasa es elterjedese.