Az igazi kiHIVás…

Ma van az AIDS világnapja és sajnos idén sincs túl sok örömre ok. A UNAIDS és WHO
2003-ban indított ambíciózus “3×5” programja, mely 2005-re 3 millió
harmadik-világbeli beteg számára akart biztosítani antivírus
gyógyszereket, “csak” kb. 1 millióig jutott (ami önmagában szép
eredmény, de mégsem a kitűzött cél), s minden kontinensen tovább
növekedett a megbetegedettek száma. Ez önmagában szomorú adat s csak
súlyosbítja, hogy mindez úgy történt, hogy a betegség mortalitása még
mindig igen magas (azaz sokkal többen betegedtek meg, mint két egymást
követő év különbsége, hiszen az egyik évben a statisztikákat gazdagítók
egy jelentős része már nem él a következő évben). Uganda (amely az AIDS
elleni küzdelem egy kirakatországának számít) egyes körzeteiben a legutóbbi felmérések
kiderítették, hogy a fertőzöttek számának drasztikus (6.2%-os)
csökkenése bizonyos körzetekben nem a szexuális szokások megváltozása
miatt következett be, hanem tragikus módon az említett magas mortalitás
miatt. Persze azért akadnak optimizmusra okot adó adatok is: Kenyában a
fertőzött terhes nők aránya az 1999-es 28%-ról 9%-ra csökkent, és azért
Uganda számos körzetében a csökkenő mortalitás egyértelműen
magatartásbeli változásokkal hozható összefüggésbe. S bár továbbra
sincs a betegség ellen védőoltás, a keresésébe beleölt tengernyi pénz
és energia ellenére, a tüntetek kezelésére szolgáló gyógyszerek ára a
sztratoszférikus magasságokból havi néhány dollárra csökkent. Ez még
mindig sok egy szub-szaharai család számára, de reményt ad arra, hogy a
következő határidőt tartani lehet és 2010-re minden rászoruló hozzájuthat a szükséges gyógyszeradagjához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.