Dezinformációk a gyakorlatban: Secondary infektion

gyakdez001.jpg

Úgy tűnik mesteri módon időzítettem. Tegnap élesítettem egy jó egy éves cikk összefoglalóját a biotechnológiai dezinformációról, mire nyolc órával később az index.hu főoldalon hozta a hírt, hogy orosz dezinformációs hálózat bukott le éppen.

Az egészet a Graphika nevű adatbányász cég buktatta le, a jelentésük meglepően olvasmányos, tényleg ajánlani tudom mindenkinek. Ők a ″Secondary-Infektion″ nevet adták a hálózatnak, ami egyértelműen orosz kötődésű. Valamikor 2014 -ben kezdett működni és 2020 -ban is mutatott némi életjelet, de egészen furcsa módon eldobható nickeket használt nagyrészt, így nem sikerült komoly megosztásmennyiséget összehoznia. Mégis hét nyelven 2500 különböző tartalmat állítottak elő, nem a legszorgalmasabb hálózat, de azért láthatóan igyekeztek. A fő módszerük azon alapult, hogy hamisított leveleket és egyéb dokumentumokat osztottak meg, mint kiszivárgott anyagokat. A Graphika ráadásul rettentő jó fej módon, a nyers adatait is közreadta, hogy bárki bányászhasson benne. Mivel lassan csak elkezdenek írogatni arról, hogy az orosz kormány módszeresen rombolja a nyugati tudomány tekintélyét, kíváncsiságból megnéztem, akad -e köztük bármi, ami a rekombináns DNS technológiához kötődik? Naná, hogy találtam, úgyhogy egy egész friss példát tudok nektek mutatni, hogyan működik egy orosz GMO-ellenes dezinformációs művelet.

Időben az első lépés 2015 május ötödike, ekkor ″josefever″ a blogján bejegyzést tesz közzé, amiben persze lefutja a szokásos ″mindmeghalunk – Agent Orange – GMO – Monsanto″ köröket, majd rögtön a tárgyra is tér: a gonosz Monsanto behálózta Ukrajnát és fondorlatos módon rávette őket, hogy a törvényileg rögzített GMO tilalmuk ellenére mégis GM-élelmiszert termeljenek és az EU -ba exportáljanak. Hirtelen mellé is dob bizonyítékként egy lementett képernyőt, amin egy bizonyos European Public Health and Agriculture Consortium ír (ekkor a facebook oldaluk már egy éve inaktív) arról, hogy egy Agriculture and Rural Convention nevű szervezet levelet írt az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának. Apró probléma, hogy a Wayback Machine -nel visszanézve az EPHAC oldalán nem találni ezt a bizonyos hírt, az ARC oldala a mai napig működik, de azon sem találni nyomát a levélnek. De segítőkészen hivatkozást is ad hozzá, ami egy Dropbox fiókban található .pdf állományhoz vezet. Ez fura, mert az ARC máskor is szokott leveleket írni, csak azokat a saját honlapján osztja meg (például), igazán szokatlan, hogy most miért egy névtelen Dropbox fiókot használnak. Ebben a levélben szó szerint nulla adat található, meg nem nevezett szakértők kutatásai alapján állítja, hogy az Ukrajnából származó búzát, kukoricát és árpát is ismeretlen “transzformáló DNS-el” (″transforming DNA″) génmódosították, ami természetesen újabb nulla adattal alátámasztva egy tucat betegséget okoz az elfogyasztóiban. Ezek némelyike inkább fordítóprogram-hibának hangzik, például szokták orvosok is olvasni ezt a blogot, kíváncsi lennék ki talált már szakcikket a ″pathological inheritance″ betegségről, a PubMed kereső összesen két angol nyelvű találatod ad rá. A bejegyzés egy hozzászólást is kapott, egy olvasó több információt szeretett volna a bejegyzésről, mire ″josefever″ biztosította, hogy bármilyen információt használhat az oldalról.

Ugyanezen a napon egy rövidített változatot kiraktak a beforeitsnews.com oldalra is, ez egy amolyan közösségi hírportál, ahová bárki bármit feltölthet. Még aznap ″HushupJoe″ feltöltötte a leveles cikket az indymedia.uk oldalra is. Két hét múlva ″Magdapp″ hivatkozta ezt a cikket egy független híroldalon, amire tizenkét percen belül ″Peter Hurrel″ megtoldotta egy lépéssel, egyetértett Magdappal, csak szerinte az ukrán élelmiszerek még radioaktívak is. Furcsa mód, ha megnézzük az összegyűjtött orosz tevékenységek listáját, rengeteg anyagot találunk arról, milyen szörnyű nukleáris szennyezést és további fenyegetést jelent Ukrajna az EU -ra. Körülbelül ekkor (nem mutat dátumot, csak hogy öt éve történt) egy szerényen csak ″A Monsanto csökkenteni akarja Európa népességét″ nevű fórumot nyitott ″LizaLuiza″, ahol ugyanezt az írást hivatkozta be.

Amikor két éve az orosz GM-dezinformációról írtam, egy Robur nevű hozzászóló feltette a százezer forintos kérdést: de mit akarnak ezzel elérni az oroszok? Akkor a statisztikából ez nem látszott, de ezt a példát átnézve elég egyértelmű, itt a GMO ellenesség tisztán Ukrajna befeketítésére használatos, ehhez adják ki magukat mindenféle NGO -k képviselőinek. Akik ugye csak az emberek érdekében tevékenykednek, semmi hátsó szándékuk sincs. Ebben az esetben láthatóan semmilyen hatást sem értek el ezzel a próbálkozással, nyom nélkül tűnt el a süllyesztőben ez a hamis levél, de a szándék és a módszer elég nyilvánvaló.

Szeretnék a “valódi” sajtóba írni szabadúszóként, de sajnos kívülről bekerülni szinte lehetetlen. Úgyhogy ha újságíró, szerkesztő, laptulajdonos, stb. vagy és szívesen látnád a tudományos ismeretterjesztő cikkeimet a lapodban, bátran keress meg! janoszsambokibio@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.